Előhang - Pécsi Bortúra 2012

Immár sok éves hagyományunkká vált, hogy minden március 15-én bortúrára utazunk valamelyik magyar borvidékre. Az évek múltával egyre tudatosabban igyekszünk választani, de persze vannak így is néha mellényúlások, túl- vagy épp alábecsülések. Sokszor nagyobb a szemünk, mint a szánk, és néha a fiúk is belátják, hogy értelme lehet a kultúrprogramnak is. Persze csakis levezetőnek...

Bár az idei túra célpontját  (pécsi borvidék) viszonylag hamar kitaláltuk, mégis lassan szerveződött a túra. A helyszíneket is nehéz volt kijelölni, hiszen a szimpátián túl a logisztikával is számolnunk kellett, azaz oda és visszajutni. Emellett két kislányunk elhelyezéséről is gondoskodni kellett, amely problémát végül a nővérem segítségével oldottunk meg (áldassék az ő neve!).

Az időjárás elképesztően tavaszias volt - Gyula félkomoran meg is jegyezte, hogy egy bortúráról szégyen szemre lebarnult arccal és nem "pincesápadtan" érkezett haza...

kattints a nagyobb képért!

A négy napban 7 pincében jártunk és mivel idén én voltam az írnok, így a betűkódok helyett tetemesebb jegyzet keletkezett. Ezt kezelendő minden egyes pince külön bejegyzésben kap helyet. Előbb vagy utóbb. Addig is elöljáróban a hét pince:

1 nap:
Szajk - Hárs Pince - bemelegítésként 30 féle bort kóstoltunk!!!

2. nap: 
Hosszúhetény - Szabó Zoltán pincéje
Hosszúhetény - Schunk József pincéje
Pécsvárad - Walter Gyula pincéje

3. nap:
Zsibóti szőlőhegy - Ebner Pince
Zsibóti szőlőhegy - Novák Pince
Helesfa - Lisicza Borház

Kemény munka volt kérem, de hősiesen teljesítettük. Nagyon jó volt!

Megjegyzések